0-3 hónapos mozgásfejlődési mérföldkövek

Mire számíts?

Az alábbi táblázat segítségével könnyedén áttekintheted, mire számíts az első 3 hónapban, és hogyan segítheted a kisbabád mozgásfejlődését. Ha lemaradást észlelsz, akkor érdemes konzultálnod a gyermekorvossal, védőnővel, aki segíthet a megfelelő szakemberhez irányítani.

Nagymozgás

  • Az első hónapban a karok és a lábak főként flexiós, azaz hajlított helyzetben vannak, szimmetrikusak, a mozgatásuk véletlenszerű, nem tudatos.  
  • Ébrenléti helyzetben is hason fekve fejét mindkét oldalra átfordítja (nem csak középen a homlokán támaszkodik).
  • 6 hetes korára fejét 45 fokban megemeli, megtartja.
  • Három hónapos korára stabil, szimmetrikus alkartámaszban hasal, fejét fordítja mindkét irányba.
  • Háton fekve egyenesen fekszik, fejét középen képes megtartani.
  • Háton fekvésben fejét mindkét irányba fordítja, a vállmozgástól függetlenül.
  • Ülésbe húzásnál fejét megemeli, tartja.

Mivel segítheted?

  • Kezdetben hasalhat a baba a mellkasodon is, úgy, hogy te egy kényelmes fotelben kissé hanyatt dőlsz.
  • Lehet nagy méretű fittball labdán hasaltatni a babát, figyelve arra, hogy az alkartámaszt segítsük: könyök helyzete a vállak alatt legyen. A fitball labdát a babát fogva lehet előre-hátra, oldalra és óvatosan körkörösen mozgatni.
  • Az első időszaktól lehet óvatos átmozgató tornát végezni a kisbabáddal, hogy a hajlított helyzet oldódjon a végtagokban.
  • Jótékony hatású lehet a babamasszázs is.
  • Háton fekvésben mindkét irányba ösztönözzük a fejfordítást, kezdetben a mi arcunkat, kontrasztos (fekete-fehér) lapokat követve.

Finommozgás

  • Újszülöttkorban az ököltartás a jellemző, ez fokozatosan oldódik, a harmadik hónap végére már nem jellemző.
  • Ha a baba nyitott tenyerébe belerakod az ujjad (vagy egy csörgőt például), akkor életbe lép a fogóreflex: automatikusan megfogja azt.
  • Ha a baba nyitott tenyerébe belerakod az ujjad (vagy egy csörgőt például), akkor életbe lép a fogóreflex: automatikusan megfogja azt.
  • A harmadik hónapra a fogóreflex aktivitása csökken, elkezd kialakulni a tudatos fogás.
  • A harmadik hónapra kezeit középen összerakja, szájához viszi.

Mivel segítheted?

  • Érdemes vékony, egyenes szárú csörgőt, vagy nagy méretű, fűzhető műanyag láncszemeket adni a babád kezébe egy nap többször.
  • Hasznos lehet különböző textúrájú anyagokat tenni a babád kezébe: tapizzon puha, kemény, szivacsos, meleg, hideg, szúrósabb felületű anyagokat. Ezeknek az érzékelése is jótékony hatással van kisbabád szenzomotoros fejlődésére.